Előre bocsátom, hogy ma morgolódni fogok 🙂 Már elég öreg, vén rókának számítok a szakmában, most úgy érzem eljött ennek is az ideje. Pedig épp ma próbáltam egy dekoratőrt megnyugtatni, mert paprikás hangulatban volt hasonló okok miatt. Mindeddig görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy negatív dolgokról nem fogok írni a blogomban, akármennyire is ezeknek a híreknek van nagyobb keletje szűk kis hazánkban, jó magyar szokás szerint.
A mostani belelkesülésem egyik ügyfelem panaszos levelének „köszönhető„, aki csupán egyszer járt nálam, egyetlen órában fotóztam és nem is az esküvőjén. A panasz az ő esküvői fotósára irányult. Az első gondolatom azt volt levelének olvasása után, hogy nem szeretnék belefolyni semmilyen vitás ügybe, sem igazságot tenni. Azonban amiről beszélgettem vele, az végül a mai cikk megszületéséhez vezetett.
Na de térjünk a lényegre!
Vegyük alapul Fix Ipszilon fotóst, aki 12-13 órában áll rendelkezésre az esküvő napján. Átad 4000 retusálatlan fotót (!?!?) A munkadíja 180 000 Ft. Ezzel eddig nincs is baj. Két fél megállapodott valamiben. A megrendelő elfogadta a feltételeket…… megbízott teljesítette…. ööööö….. Teljesítette feladatát?
Az eredmény pedig ez:
„Nekem fájó, hogy 180 000Ft-ot kért el a képekért és szomorú, hogy semmi empátiát nem mutat irányunkba. Annyira azért lehetsz már emberismerő, hogy érezheted, nem vagyok az a bunkó, elégedetlen megrendelő (megjegyzés: tényleg nem az a típus), sőt próbálom a Ti szemszögetekből is átélni, hogy nem egyszerű ez a szakma. Az a fájó, hogy semmi alázat nincs a srácban. Tanulságos esetem volt az biztos. Tudod hányszor eszembe jut, hogy miért nem ismertelek meg hamarabb? Te teljesítetted azt, amire az ember vágyik (idő, képek, minőség). Odaadta a fotókat és nekem kellett megvágni, kiválogatni a jókat. Egy hetem ment rá. És ez a nap jó esetben egyszer adatik meg és akkor az legyen tökéletes! De tényleg! Te (és most nem akarok hízelegni) boldoggá tettél… Mindenhol a képeid vannak (telefon, tablet, előhívatom, kulcstartó)…. „
…. Nos….
Nem az első hasonló tartalmú levelet kapom a rosszul megválasztott fotós miatt. De előfordult, hogy az esküvő után felhívtak, és elcsukló hangon vallották be, hogy rossz döntést hoztak akkor, amikor nem engem választottak, puszta anyagi megfontolás miatt.
Ügyfelem azt is írta, hogyha ezzel másoknak segíthet, akkor szívesen hozzájárul, hogy írását felhasználhassam. Ezúton is köszönöm neki.
Ez a cikk most azért született, hogy mások kárából tanulhass. Tedd fel magadnak a kérdést! Mi a fontosabb? Néhány tízezer forintot spórolni a fotóson, vagy elégedetten, szép emlékeket őrizve, párás tekintetekkel a kedvesed szemébe nézni a házassági évfordulótokon és mosolyogni? Feltételezem, hogy a kérdőmondat második felében foglaltak fontosabbak számodra is.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni,
közzé tenni, magyarázni, hogy ez egy olyan nap, amit nem lehet megismételni. Nem lehet elégszer mondogatni, hogy a fotók azok az emlékek, amelyeket a legtovább fogtok őrizni. Ezeknek kell visszaadniuk a nap történéseit, az érzéseiteket, a hangulatot és még sorolhatnám mi mindent. Ha ezt nem kapjátok meg, akkor a képekkel együtt a kellemetlen érzések is veletek maradnak és nem szívesen fogtok visszaemlékezni a nagy napra.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a nincs, az nagy szó. Én sem ebédelek nap mint nap a Michelin csillagos étteremben, mert nem tehetem meg. Nem vásárolok Ferrari-t sem, mert nem telik rá (bárcsak tehetném, de akkor lehet egy Mustangot vennék inkább, vagy egy Bugattit 🙂 ). Fenti árkategóriában rengeteg fotós vállal egész napos munkát, így aztán nagyobb eséllyel lehet beleszaladni a rossz döntésbe, ha nem vagy elég körültekintő.
Sajnos a fotós szakma
a digitális világ beköszöntével mára óriási mértékben felhígult (update 2023. január: a covid utáni rendelkezések tovább rontották a helyzetet). Sokan könnyű kereseti lehetőséget látnak benne, vagy csak ki szeretnék próbálni magukat egy új világban. Pedig a szakma közel sem olyan súlytalan, mint amilyennek az látszik. Sokakban nincs cseppnyi alázat, nincs tisztelet a megrendelő felé (és néha viszont sem, de ezt majd talán! máskor). A szakmai hozzá nem értést többek között pl. ezernyi átadott képpel próbálják kompenzálni. De ettől az átadott portfólió nem lesz tartalmasabb, sem értékesebb.
Az a profi fotós, aki meghatározza az átadott képek darabszámát és pontosan rögzíti, hogy mit fogtok kapni a pénzetekért…. Nos ő nagy valószínűséggel biztos a kezében, a látásában, a tudásában, a felszerelésében. Van elég tapasztalata és gyakorlata ahhoz, hogy olyan portfóliót adjon át, melyben minden benne van a nagy napról. Ehhez azonban nem szükséges több ezernyi fotó. A profi fotós tudni fogja mely képek jók, értékelhetők, fontosak, előnyösek. A munkadíja -sok minden más mellett- tartalmazni fogja a képek válogatását, kidolgozását, retusálását is. Fent említett esetben közel kétszáz ezer forintért az ügyfél válogatott és vágta meg a képeket, melyre ráment egy hete. Ha ennek kiszámolnám a munkadíját….. ÁHH! Olcsón dolgozom 🙂 ).
Emlékszem arra, amikor egy kisebb létszámban fotósokat magába tömörítő szervezet tagjaként, belső versenyként az egyik feladat az volt, hogy 20 – azaz húsz! – képben kellett elmesélni egy egész napot. Az eredmények meglepően jók voltak.
Hitem és meggyőződésem, hogy a kevesebb sokszor több. Mert az velős és lényegre törő. Sallangoktól mentes és hiteles. Szívből… de tényleg szívből mondom azt, hogy légy sokkal körültekintőbb, amikor esküvői fotóst választasz!
Nézz további képeket például az instagram oldalamon!
Ha az esküvői képeidet nem a véletlenre szeretnéd bízni, kérj ajánlatot tőlem!
[contact-form-7 id=”6463″ title=”Ajánlatkérés” html_class=”cf7_custom_style_1






Vélemény, hozzászólás?